|
Már a brit netszolgáltatók is tárolják a felhasználók
adatait
Az erre vonatkozó uniós irányelv alapján Nagy-Britanniában
is életbe
lépett az a törvény, amely az internetszolgáltató cégeket
arra
kötelezi, hogy egy évig tárolják a felhasználók internetes
kapcsolatait. A tervet a londoni bombamerénylet után
dobták be a
köztudatba, jogvédők szerint pusztán kihasználva a közhangulatot.
Svédország viszont egyáltalán nem hajlandó teljesíteni
a direktívát.
A rendeletnek köszönhetően az internethasználók elektronikus
leveleinek és internetes telefonhívásainak bizonyos
adatait jövő
hétfőtől kezdve tárolják az internetszolgáltatók Nagy-Britanniában.
Az
irányelv szerint nem kell tárolni a levelek vagy a
telefonbeszélgetések konkrét tartalmát, de azt igen,
hogy mely
személyek állnak kapcsolatban egymással az interneten.
A hatóságok
csak felhatalmazással férhetnek hozzá ezekhez az adatokhoz.
Az EU
kormányai most kezdik a rendeletet honosítani a saját
nemzeti
jogszabályaik közé. A brit kormány az intézkedésnek
komoly előzményei
voltak, és kétségtelenül szükség van rá. Hozzátették
azt is, hogy a
kommunikációs adatok kulcsfontosságú szerepet kapnak
bűnügyi
nyomozásokban, és a terrorista támadások megelőzésében.
Az internetszolgáltatók és a telekommunikációs cégek
küzdöttek az
irányelv ellen, az EU néhány országában pedig kétségbe
vonták a
szükségességét. Több szolgáltató a szabályozás nyomán
fellépő
többletköltségeik miatt tett panaszt. A brit kormány
beleegyezett,
hogy az adattárolásért cserébe bizonyos összeget visszatérít
a
cégeknek.
Az Open Rights Group (digitális polgári jogokért küzdő
szervezet)
őrültségnek nevezte az EU irányelvét, amelynek szerinte
veszélyes
hatásai lehetnek az állampolgárokra. "A londoni
bombázás után dobták
be a köztudatba a direktíva ötletét, mikor egész Európa
sokkolva volt
a terrorizmus miatt. Arra használták, hogy az emberek
véleményét egy
bizonyos irányba tereljék"
Svédország úgy döntött, hogy teljesen figyelmen kívül
hagyja az
adattárolási irányelvet, ami azért is különösen érdekes,
mert 2011
júliusától az Európa Unió soros elnöke éppen Svédország.
Adatvédelmi
és polgárjogi szervezetek és szakemberek szerint aggályos
a
szabályozás, mivel az adatokhoz akár hozzáférhetnek
civil kereskedelmi
szervezetek is. A rendelkezést önkényesnek és erőszakosnak
minősítik.
A szigorú uniós direktívát Magyarország tavaly március
15-e óta
alkalmazza. A Társaság A Szabadságjogokért már akkor
hevesen
tiltakozott ellene, mivel szerintük sérti az információszabadságot
és
a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, valamint
a gyülekezési
szabadságot, illetve a magánlakás és magántitok védelméhez
való jogot
is. Az internethasználó szokásai, élete így könnyen
feltérképezhető,
szokásai követhetőek. A TASZ szerint így mindez alkotmányellenes,
de a
döntéshozókat ez nem hatja meg, se itthon se Angliában.
Forrás: index.hu
Vissza
az előző oldalra |
Az oldal tetejére
|